Nida és Attila júniusi esküvőjével töröm meg a blog csendjét. Az első idei szombat, amikor igazi nyári hőség volt, és azóta rendre kifogom az ilyen szombatokat. Persze, sokáig emlékszik az ember, hogy milyen meleg volt, de ahogy most újra átnéztem a képeiket valami egész mást éreztem.
Nida és Attila azon kevesek közé tartoznak, akiknek alig kellett mondanom valamit. Valahogy ösztönösen jöttek belőlük a szép mozdulatok, őszinte érzelmek (utólag elnézve a millió puszi…), én meg csak mosolyogva kattintgattam és élveztem. Egy dolgom volt: oda állítani őket, ahol szép a fény – ami azért a tűző déli napon nem is volt olyan egyszerű feladat. :)
És a színek! A készülődés közben rózsaszín volt a faltól a függönyön át Nidáig minden. :) A budai arborétumban a zöld millió árnyalata és egy nagyon sárga fal, amibe beleszerettem, olyan szép fényt vert vissza az arcukra. Már akkor is éreztem, hogy egy kicsit sok lesz a szín, úgyhogy a fotózás végén kimentünk a Villányi útra, a szürkés-lilás poros falak még kellettek a sorozatba enyhítésképpen. :)
Nidáék nyugalmát pedig irigylem. Igen, fel kell készülni előre, időt kell szánni mindenre, és akkor sem szabad kétségbe esni, ha beleragad a műszempilla a szempillaspirálba… :) De a legfontosabb, hogy volt egy jó napjuk, amikor egymással foglalkoztak, igazán megélték az egészet, sírtak a szertartáson, és erre fognak emlékezni, nem arra, hogy mekkora rohanás volt az egész nap, amiből semmi sem maradt meg… Így kell ezt csinálni. :) És a portugál nászutat is irigylem… :)
