Hallottatok már arról, hogy otthonpszichológia?
Korábban én sem. Csilla azért keresett meg, mert ő ezzel foglalkozik, és szeretett volna pár portrét magáról a honlapjához. Persze úgy kezdte, hogy ő „lencsekerülő” és nem szereti, de muszáj… :) Egyébként tökjó képek lettek, de ezt majd később. ;)
Elég nehezen indultunk neki, mindig közbejött valami, és helyszín ügyében is sokat vaciláltunk. A téma miatt fontos volt a szabadtéri helyszín, izgalmas épület, falak, ilyesmi. Aztán egyszer csak Csillának bevillant a kis kincseskamra, ahova sokszor jár vadászni: az Ecseri piac… Elsőre meglepődtem, de egyre jobban tetszett a gondolat és a benne rejlő lehetőségek, Csilla is beleélte már magát, úgyhogy ez lett. És milyen jó választás volt az „imádom, de már uncsi” Kopaszi gát, Vár, Városliget trió után… :)
Amikor Csilla eljött átvenni a kész képeket, mondott valami szívemnek kedveset. A fotózás és a képek átadása között volt egy osztálytalálkozója. Azt mondta korábban sosem tetszett magának a csoportképeken/képeken. Most az osztálytalálkozón eszébe jutottak a tanácsaim, hogy hogy üljön, hogy pózoljon… És most minden képen jól nézett ki. :)
Nagyon szeretem ezt a sztorit, olvassátok el Csilla szavaival is!
„Tehát, képzeld Virág, rólam jó ideje csak pocsék fotók születtek, de talán azért, mert én néztem pocsékul a kamerába. Ezért is kerestelek meg, hogy törd meg ezt a varázst. Amikor megkaptam a fotókat, egészen hiányérzetem támadt a pocsék Csillát illetően, mert szinte mindegyiken én vagyok rajta, ahogy egyébként kinézek, és nem bemerevedett arccal… Le is vontam a következtetést, épült is az önbizalmam. És a nagy próbatétel: 20 éves osztálytalálkozó (14 éve nem láttuk egymást). Eljön a rettegett pillanat, előkerülnek a kamerák, felsorakozunk az osztályképhez. Végig az volt, bennem, hogy lehet másként is belenézni a lencsébe, pont úgy, mint az Ecserin. És jelentem sikerült! Pocsék Csilla a múltté. :-)
Nagyon köszönök mindent: Csilla”
Csilla, köszönöm, hogy leírtad! :)
Készült egy kreatív portré is…
Ha követsz egy ideje, tudod, hogy szeretek kreatívabb képekkel is játszani, kitalálni, összerakni különlegesebb dolgokat. Amikor megvolt végre a helyszínünk, jött az ötlet is, hogy Csillához mi passzolna. Kértem, hogy hozzon magával a fotózásra néhány kisebb, személyes tárgyat, ami valamiért fontos neki. Az angyalka különösen. :)
Aztán jó ideig állt nálam a projekt összerakós része, mert hiába volt meg minden szükséges képkockám, valahogy nem akart összeállni. Egy ideig hagytam pihenni a dolgot, néha megnyitottam, jött új gondolat, megint félreraktam. És most végre úgy érzem, hogy összeállt. Talán pont az angyalka volt a kulcs, hogy őt kiemeltem a többiek közül. Eredetileg egyenrangúaknak képzeltem őket, de emiatt túl sok „fontos” dolog volt a képen, és zavaros volt, nem volt egy fix hely, ahova a szem fókuszálhat. Amint elengedtem ezt és rájöttem, hogy az angyalka a kulcs, aznap összeállt. :)
Csilla, köszönöm a türelmedet, az együttműködést, és a lelkendező leveleket! :)
És íme, a kreatív fotónk:
