Tudom, egy kicsit talán hatásvadász a cím, de mindjárt elmagyarázom miért kapta ezt a címet a poszt.
Zsófi és Marci május végén tartották az esküvőjüket (igen, el vagyok maradva a bloggal… :)), Pomázon. Az időjárás elég két esélyes volt. A templomi szertartás csúszással kezdődött. Egy kis csúszás be is volt tervezve, mert a pap egy másik esküvőről jött és előre tudtuk, hogy nem fog pontosan megérkezni. Viszont a másik szertartás csúszása miatt mi is megcsúsztunk, végül kb. húsz perc késéssel, csikorgó kerekekkel kanyarodott be az atya a templom elé. Összenézve mosolyogtunk. :)
Viszont közben leszakadt az ég. Akkor nem örültünk neki, de talán a legjobbkor jött. A szertartás elkezdődött, a templomban nem zavart az eső, és a szertartás vége felé már besütött a nap az ablakokon. Örültem neki. :) Mire elindultunk fotózni a pomázi fennsíkra, már ment le a nap és csodálatosan sütötte a hatalmas tavaszi mezőt. Marci kérdezte, hogy ilyen fényben lehet-e még fotózni, mire az egyik zenész megnyugtatta, hogy egy ilyen fényképezőgéppel már lehet jókat fotózni… :) Ami végül is jó hír, mert ezek szerint ha kézbe veszem a profi gitárt, akkor én is olyan szépen tudok majd rajta játszani, mint ők a templomban, ami egyébként tényleg nagyon hangulatos volt. :)
A végeredmény szempontjából mindegy is, hogy a gépen múlt-e a dolog, mi örültünk a szép mezőnek, a lemenő nap csodás sárga fényének és szusszantunk egy kicsit a szertartás után. Sok időnk sajnos nem volt, már vártak minket a Kőhegy Fogadóban.
Szerettem ezt a napot és őket, amiért nem aggódták túl, és látszólag teljesen nyugodtan élték meg. Látszólag… :)
