Erről a képről írtam még a régi blogomban is. Az elsők között készült, és meglepően elégedett vagyok vele azóta is. :) Soha nem teszek ki egy ilyen képet amint elkészül, mindig alszom rá egyet-kettőt, mert friss szemmel jobban észreveszem a hibákat és még tudom javítani. Vannak képek, amiken ennek ellenére javítanék utólag. Persze többnyire csak én látom, hogy azt még javítani kell, de ha nem csinálom meg, zavarja a szemem. :) Ezt a képet viszont azóta is szeretem és nem nyúltam bele miután „élesítettem”. Bár az is igaz, hogy jó sokáig véglegesítgettem. :)
Elég hirtelen ötlet volt ez a fotózás. Este találtam ki, hogy másnap Anyánál csináljuk meg. „Szeretem” az ilyen gondolataimat, amikor este, lefekvés után jön az ötlet, és ettől órákig nem bírok elaludni, mert fejben rakom össze a részleteket… És hogy el ne felejtsek reggel szólni a nővéremnek, hogy hozza el a fotózáshoz indokolatlanul nagy, videózáshoz használt állványát, mert nekem akkor még nem volt sajátom. Tíz évig feleslegesnek tűnt, akkortájt kezdett szükségem lenni rá – pont az ilyen fotók miatt. :)
Másnap kicsit sem kipihenten előadtam otthon, hogy mit találtam ki. Nem tiltakoztak nagyon, úgyhogy kimentünk a város szélére pokróccal, és rengeteg régi fotóval, amiket zömében Apa készített. Szegény Anya kicsit aggódott, amikor elkezdtem szétszórni és dobálni a régi családi fotókat, hiába mondtam, hogy tudom mit csinálok…
Így készült
Sok-sok régi családi fotó dobálásával. :) Állványról fotóztam, hogy az utómunka könnyebb legyen a képek összeillesztésénél. Amik előrébb vannak, azok az eredeti képeken is életlenek, de egy nagyon pici utólagos életlenítés is van a széleknél.
A végső kép 39 rétegből van összerakva, ezek többsége a szálló papírképek – rokonok. Balra a színesen például a nagypapám. :) Anyát is cserélnem kellett, mert amin a nővéremmel vállalhatók voltunk, azon a képkockán ő bemozdult. A többi réteg pedig a színhatás, régies effekt.
