Szeretünk az ablakból nézelődni Leó cicámmal. Egy decemberi délutánon gyönyörű vöröses volt az ég. Sokszor kattintunk nézelődés közben a szép ég, fény miatt, hogy majd egyszer kezdjünk vele valamit.
Ez is ilyen volt, viszont most rögtön jött az ötlet, hogy milyen jó lenne ott a vezetéken üldögélni a tetők felett, jó messzire ellátni és gyönyörködni. Sokan észre sem veszik, hogy mennyi szépség veszi körül őket. Sajnálom őket, mert meggyőződésem, hogy aki ilyeneket lát, észrevesz, az fel tud töltődni vele és sokkal boldogabb. :)
Egyszer párom tesójával jöttünk haza az autópályán naplemente előtt nem sokkal, épp amikor a legszebb a fény. Nem győztem nézelődni, gyönyörködni, próbálni elraktározni a szépséget a fejemben. A párom tesója nem értette miért vagyok annyira oda, én meg nem értettem ő miért nem látja… Mondjuk most sem értem. :)
Így készült…
Már említettem Joel Robison kreatív fotós facebook csoportját. Hiába volt meg a vezetéken üldögélés ötlete december óta, mindig volt valami más, ami miatt nem csináltam meg. A csoportban viszont egyszer csak az ég lett a téma. Rögtön eszembe jutott ez az ötlet, és most végre volt motivációm is, hogy megcsináljam, lefotózzam a hiányzó elemeket, és összerakjam.
Rólam és Leóról a stúdióban csináltam a képet. Egy stúdióvakuval fotóztam, ellenfényesen, szép szórt fénnyel, hogy hitelesebben be tudjam majd illeszteni az eredeti háttérbe. Leóról persze nem sikerült tökéletes képet csinálnom, úgy ült, hogy a farkát például egy az egyben újra kellett rajzolnom. :)
A távkioldóm első éles bevetése volt. Előtte, ha hasonlót csináltam, akkor önkioldóra állítottam és képenként szaladgáltam a fényképezőgép és az élesre állított terület között. Katasztrófa… :)
A kioldó életem legjobb döntése volt az ilyen jellegű képekhez. Mindent beállítok (fényt, élességet, gépet, magamat…) és csak nyomom a kioldó gombját. Zseniális. :)
